Házirend

2015. július 21–25. – Csillagpont – Tata

A Csillagpont résztvevői magukra nézve kötelezőnek tekintik az Ige szavait:

Lk 6,31: „Amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük!”

Jn 13,35: Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”

 

1. Nyitás, zárás

A Csillagpont 2015. július 21-én, kedden 11 órakor nyitja kapuit. A találkozó résztvevőinek 2015. július 25-én, szombaton 15 óráig kell elhagyniuk a helyszínt, hiszen a bontási munkálatok már aznap elkezdődnek.

2. Jegyek érvényessége

A hetijegyek 2015. július 21-én, kedden 11 órától 2015. július 25-én, szombaton 15 óráig érvényesek. Az adott napra szóló napijegy másnap 14 óráig érvényes. A jegyek nem ruházhatók át és nem válthatók vissza!

3. Karszalag

A találkozó területén csak karszalaggal rendelkező résztvevő tartózkodhat. A biztonsági korláton belül a biztonsági őrök és rendezők folyamatosan ellenőrzik a karszalag meglétét. Sérült, elveszett karszalagot nem áll módunkban cserélni, illetve pótolni.

4. Kiskorúak

A vonatkozó jogszabályok értelmében 18 éven aluliak csak abban az esetben vehetnek részt a rendezvényen, ha ahhoz törvényes képviselőjük hozzájárul, és nagykorú kísérővel érkeznek, aki a találkozó ideje alatt jelen van a Csillagponton (idősebb testvér, barát, tanár, lelkipásztor vagy ifivezető). 18 éven aluliak kizárólag a regisztrációs rendszerben elérhető, kitöltött és törvényes képviselőjük által aláírt nyilatkozat bemutatásával léphetnek be a találkozó területére.

5. Sátrazás

A Csillagpont területén a sátrazás csak a kijelölt helyen és módon lehetséges, a részvételi hozzájárulás a területhasználatot is magában foglalja.

6. Dohányzás

A Tatai Edzőtábor területén a dohányzás szigorúan tilos! Dohányozni csak a kijelölt helyen és csak 18 év felett engedélyezett!

7. Alkohol

A találkozó ideje alatt – és nem csupán a területén – kérjük, hogy a résztvevők ne fogyasszanak alkoholt, ne használjanak drogokat vagy indokolatlanul gyógyszereket és egyéb káros vagy tudatmódosító szereket! A drog- és alkoholfogyasztás a találkozóról való kizárást vonja maga után a befizetett díj visszatérítése nélkül.

8. Orvosi ügyelet

A rendezvényen folyamatos orvosi és elsősegélynyújtó ügyelet működik az egészségügyi sátorban, a vonatkozó törvényi szabályozásnak megfelelően.

9. Rend, tisztaság

A résztvevők kötelesek ügyelni az épületek, felszerelések és berendezések épségére és tisztaságára, és jelezni az észlelt meghibásodásokat a Csillagpont irodában.

10. Fürdés

Az Öreg-tóban és a Cseke-tóban is szigorúan tilos fürdeni! Az edzőtábor uszodája a sportolni vágyók rendelkezésére áll a találkozó alatt.  

 

11. Parkolás

A találkozó közelében több parkoló áll a vendégek rendelkezésére. Az itt parkoló járművekért, illetve az autókban felejtett értéktárgyakért nem tudunk felelősséget vállalni.

 

12. Testi biztonság

Testi épséget és anyagi biztonságot veszélyeztető tárgyak (éles eszközök, valamint tűzveszélyes anyagok stb.) használata nem engedélyezett. A résztvevőket kérjük, ügyeljenek maguk és mások testi épségére.

13. Tisztelet

A találkozó teljes ideje alatt elvárt a Csillagpont szellemiségéhez méltó viselkedés. A programok és mások nyugalmának zavarása, a résztvevők emberi méltóságának megsértése, valamint a lopás szigorún tilos. A résztvevőket kérjük, vigyázzanak értékeikre! A szervezők a helyszínen értékmegőrzőt biztosítanak.

14. Média

A résztvevők hozzájárulnak a találkozó ideje alatt róluk készülő felvételek publikálásához.

15. Egyéb

A szervezők fenntartják a jogot, hogy a tábor ideje alatt a szellemiségéhez nem illő, illetve a programot akadályozó tárgyakat bevonja, kártérítési követeléseket pedig nem fogadnak el ezekkel kapcsolatban. A szervezők a program változás jogát fenntartják.

A házirend megszegése a résztvevő(k) hazaküldésével járhat.

Hasonló anyagaink

Büfék, fagyizók

Amennyiben nem rendeltél étkezést, a következő büfékben, fagyizókban vásárolhatsz kedvezményesen a csillagpontos karszalagod felmutatásával.