Közösségi terek

Az idei Csillagponton a programok tematikája máshogy épül fel, mint előző években.

Fontosnak tartottuk, hogy a különböző korcsoportok és a változatos érdeklődési körrel rendelkező fiatalok mindannyian megtalálják a számukra érdekes és építő előadásokat, programokat és zenei produkciókat.

Éppen ezért idén a zenei programjaink három színpadon (Nagyszínpad, Kisszínpad, Dicsőítő színpad) kerülnek a közönség elé, hogy ezzel is emlékezetes estéket tudjunk szerezni a különböző stílusok iránt érdeklődő résztvevők számára.

Ezen kívül a Csillagpont területét felosztjuk hat különböző közösségi térre, amelyek a következők lesznek:

Fő célunk az volt, hogy ebben az évben mindenkinek érdeklődésétől függetlenül megfelelő színvonalú és változatos programokkal tudjunk szolgálni, ezzel is megalapozva egy emlékezetes és vidám találkozó létrejöttét.

Emellett számos helyszínen sportolhattok a Csillagponton.

Hasonló anyagaink