Meg sem kell szólalnia valójában – érzelmekkel telít, áthangol, ráhangol.  Valószínűleg ebből a tapasztalatomból táplálkozik az a szentimentális vágyam, hogy milyen jó lenne, ha ezek az elképzelt dallamok és filmzeneidézetek egy-egy helyzetben valóban felcsendülhetnének. Hangosan, mindent áthatón, és a közelben mindenkit az élménybe vonva. Egy ilyen közös(ségi) élménybe vonás történt idén is a Csillagpont nyitónapján – mintegy a titkos elképzelésem megtestesüléseként –, amikor az éppen csomagokkal megpakolt érkezők, a nejlonrengetegben mászkáló sátorhelykeresők és tikkadt táborverők közvetlen közelében szólalt meg a muzsika: klasszikusok, moldvai és magyar népdalok, ismerős filmzenék. Személyesen nekik előadva, akik még egyetlen koncerthelyszínt, vagy színpadot sem kereshettek fel, hisz csak most érkeztek. Az ember szívét nyomban átjárja valami „jó itt lenni, hisz már vártak”-érzés, így még a sorban állás is könnyebben megy a nagy melegben.

Kovács Zalán László tubaművész, a Klasszikus Pont vezetője ezzel a gesztussal gondoskodott róla, hogy a Csillagpont résztvevői felé maga a találkozó tegye az első lépést. Szinte beleszédültem a felismerésbe, hogy milyen analógiát mutat mindez azzal, amit Isten atyai szeretetében tapasztalhatok meg. Az első lépés nem az enyém, csak reakció. Válasz Isten kezdeményezésére, arra, hogy Ő maga lépett oda hozzám. Lépésében pedig benne van nekem szóló üzenetének esszenciája, ahogyan egy nyitányban is az opera legszebb dallamainak összefoglalása.

Bálint Eszter
Fotó: Asszonyi Eszter