Dani közepesen volt szerencsés a nőkkel: nem nagyon jöttek össze neki a hódítások, akivel viszont összejött, azzal is csak ideig-óráig tudott együtt maradni… Az okok… nem meglepő: átlagosak voltak. Kiderült, hogy a lányokkal valahogy mégsem egymást keresték, nem ugyanazt várták a kapcsolattól, vagy valaki többet akart, a másik pedig épp ellenkezőleg… Szóval az átlagos szerelmek átlagos módon lobbantak lángra és enyésztek el. Dani mindig azt remélte, hogy ez egyszer csak jobb lesz. Aztán egyszer csak kiderült, hogy nem: ez már csak rosszabb lesz.

Az ok pedig korántsem hétköznapi, és ez az ok azonnal kiemelte Danit az átlagemberek sorából. Dani ugyanis pénzhez jutott. Sokhoz. Annyihoz, hogy a józan ész keretei között maradva bármit megengedhetett magának. A pénzzel megszerezhető dolgok száma természetesen véges, de valljuk be, az a véges szám azért elég sokjegyű. Viszont van néhány dolog, amiből egyértelműen kevesebb lesz annak, akinek sok a pénze – olyan emberből, akiben megbízhat. Ez történt Danival is. A pénzzel – amit vagy örökölt, vagy nyert, ez valójában sosem derült ki – örökre elveszett számára az az illúzió, hogy önmagáért fogják szeretni. Dani, az egykori átlagos srác egyszer csak különleges lett.

Nem mintha nagyon nagy dobra verte volna, elég okos fiú ahhoz, hogy ne vegyen a meggazdagodása másnapján három luxuskocsit és négy balatoni villát. A nagy pénzről csak néhány barátja tudott – köztük én is –, de ezek után Dani végleg megváltozott. Bárhová hívjuk, attól fél, hogy ott majd megismer egy lányt, aki rájön, hogy ő gazdag, és majd csak azért barátkozik vele, csak azért fogja „szeretni”… Nem mer ismerkedni, mert hátha csak a pénze miatt válik érdekessé… Valójában bezárkózott. Mivel a pénz a közmondással ellentétben nem beszél – így Daninak egyre kevesebb beszélgetőtársa akad. Mi egyelőre várunk, hátha eloszlik az irántunk táplált gyanúja, hogy most már csak a pénzéért vagyunk a barátai, de egyelőre úgy tűnik, elvesztettük. Azért mi még reménykedünk… hátha nem véglegesen.

Búss Gábor Olivér