Láthatatlan bizalom

A láthatatlan színház egy különleges lelki élmény, ahol bekötik szemed, megtöltik lelked és kinyitják szíved.  Ezt a bizalomra épülő hatást próbálják átadni az erdélyi IKE és a REFISZ munkatársai két különböző helyszínen, várva az érdeklődőket.

Ez a program a látás érzékszervének ideiglenes kikapcsolásán alapszik. A delikvensek bekötött szemmel élhetnek át olyan helyzeteket, amelyek segíthetik helyük megtalálását, mélyíthetik hitüket, spiritualitásukat.

Az erdélyi ikések bibliai igékkel tarkított jelenetsorozatot éltetnek át a részvevőkkel. Akik átmentek az általuk megszabott úton, többek között megtudták, hogy milyen a szoros kapun áthaladni, milyen a föld sója, hogy érezhette magát Izsák, amikor apja kész őt feláldozni, illetve áldást is kaptak.

A REFISZ láthatatlan színházának alapgondolata a szövetség, amely által üzenni akarják a résztvevőknek, hogy Isten keresi a nyitott szíveket és helyre akarja hozni a kapcsolatot az emberekkel. Az elvont fogalom megjelenítése a céljuk olyan állomásokon keresztül, mint a fájdalom, úrvacsora, imádság.

Különböző reakciókat váltottak ki a darabok: volt, aki sírt, volt, aki nevetett, volt olyan, aki az elején félt, de közben megnyugodott és megerősödött a bizalma. Egy biztos, senkit sem hagyott hidegen. 

Rácz Ervin, refszatmar.eu 

Hasonló anyagaink

A bizalom meggazdagítja a közösséget

A Károli Gáspár Református Egyetem támogatásának is köszönhető, hogy az idei Csillagpont megvalósulhatott. Balla Péter rektorral Hegedűs Márk, az E...

Legyenek sóvá a társadalomban

Az evangélium és a keresztyén értékek továbbadását várják a Csillagpont résztvevőitől azok az egyházi vezetők és politikusok, akiket arról kérdeztü...

Hozzászólások