Kaphattam volna ilyen levelet, ha valóban létezne egy ilyen intézet. Persze nincsen, de talán jól érzékeltetni tudtam mindazt, amivel küzdöttem e sorok írása előtt. Igen fontos dolgokról van szó, amikor arról kell beszélni, hogy mi is a helyzet a bizalommal közöttünk, egymás mellett, közösségben élő emberek között.

Pedig ezerszer elmondjuk, ezerszer leírjuk, hogy a bizalom a legfontosabb. És ezerszer elrontjuk, vagy elrontják mások.

Szóval, mi újat mondhatnék, amit nem csépeltek el még női magazinok, súlyos pénzért könnyű tanácsot adó bölcselkedők, giccses képekre rászerkesztett mondatok? Mi újat tehetnék hozzá ahhoz, amikor csalódunk valakiben, amikor becsap valaki, akinek adtunk a szavára. Amikor bennünk csalódnak, vagy a mi szavunk lesz gyenge.

Valami hasonló probléma támadt abban az esetben is, amikor egy ember azt kérdezte Jézustól, hogy akkor most ki is az ő felebarátja (mivel ez fontos kérdés az örök élettel kapcsolatban). Annyian mondják, hogy így a felebarát, meg úgy, jönnek a vénektől, a rabbiktól a szentenciák, példázatok, bölcsességek – de közben nem tudjuk, ki is a felebarátunk. Most akkor merre tovább? És Jézusnak sikerült elkerülnie az elkoptatott válaszokat, majd rámutatott a samáriai emberre, aki megsegítette a félholt zsidót, önként és önzetlenül. Majd megfordította a kérdést – „Kinek is vagy a felebarátja?”

Kiben kell bíznom? Kire bízhatom magam? Legyen ez a kérdésünk. Majd fordítsuk meg: kit bíztak énrám? Ki bízhatja rám magát – ha tudja és akarja? Nézzük csak meg, nekem gyerekem még nincs, nálam ez most kiesik, feleségem már van, de azt is hagyjuk, hisz ez egyértelmű, ígéretet tettem. Ezenkívül ki az, aki rám bízhatja magát? Tettem egy próbát, elővettem a mobilomat, elkezdtem nézni a benne lévő telefonszámokat, neveket. Édesanyám és testvérem, a családom. Régi barátok? Persze, még ha évek óta nem is láttuk egymást, nem szűnik meg a köztünk lévő kapocs. Aztán az újabbak – pipa. Akik a munkám miatt kötődnek hozzám. A tanítványaim és családjaik. Sorolhatnám tovább, de ráébredtem, hogy bár más-más szinten, de szinte mindenki várhatja tőlem, hogy bízhasson bennem.

Ez lett az én eredményem: egy telefonkönyv mint bizalmi lista, azoknak a nevével, akik rám bíznák magukat – és persze, remélem, én is rájuk. Nincs mit mondani: ez tisztán offline szeretetből származó biztonság.

Ennyit tudok most. Hogy sokaknak vagyok én az embere, nekem pedig sok emberem van, és valahogy jobbá tehetjük azzal egymás életét, ha nem kell kalkulálni és számítgatni az érdekeket, a hátsó szándékokat. Maradjunk az első szándéknál, ami az Istentől kapott alapvető feladat: itt vagyunk egymásnak – kötelékek, hálók és kapcsok. És ez konkrét, valós, túl az olcsó szlogeneken.

Úgyhogy az Országos Közhelykezelő Intézetnek – ha létezne – bátran elküldhetném a telefonom névjegylistáját. Nem lenne vita.

Bella Péter