„Ez benne van a Bánk bánban! Vagy valami ilyesmibe…” – hallatszik valahonnan az asztalok közül, és a közelemben ülő kamaszok lelkesen találgatják, honnan lehet ismerős a melódia. Mikor rájönnek, hogy pontosan melyik Erkel-mű részletét is hallják, nagy az öröm. Közben szépen, de nem éppen csendesen megtelik a Klasszikus pont környéke érdeklődő álldogálókkal, ugyanis ülőhely már nincs. „A basszustuba a 19. század közepén született, és a katonai indulóknak köszönheti létét” – magyarázza Adamik Gábor, a 2007-ben, a közös zenélés örömére szerveződött négyes alapítója, és hiszek neki. Egy ilyen tempóban verbuvált közönség láttán meg főleg.

Előbb két reneszánsz táncmuzsika, azután három magyar népdalfeldolgozás következik, (utóbbiak Balogh Sándor hangszerelésében), majd rövid ismertetést kapunk a tuba típusairól. A klasszikus zenei mezsgyén tett kalandozás egy bécsi blokkal folytatódik: előbb egy Schubert-indulóval a csatatéren találjuk magunkat, majd egy bécsi kávéház levegőjébe szippanthatunk. „Mindenki gondoljon egy jó pofa sörre… a táborhelyen kívül” –komolytalankodik Adamik Gábor, és a komolyzene fogalmát egy kuncogás kíséretében értelmezem újra magamban.

A „nehézfiúk” régi magyar rajzfilmek főcímdalaival folytatják az esti koncertet, s így a térbeli utazásokat időbeli utazás követi. Szívet melengető, ahogy a Kockásfülű nyúl, a Vuk, vagy épp a Dr. Bubó jól ismert dallamait meghallva nosztalgikus „óh”-k szakadnak fel itt-ott a közönség soraiban. Az utazás a blues-ok, foxtrottok és szambák fülledt világában folytatódik, de gondolatban még messzebb járok: eszembe villannak azok az összezavarodott tekintetek, amiket akkor kaptam, amikor elmondtam az érdeklődőknek, hogy a Csillagpont alatt a Klasszikus pont eseményeiről fogok beszámolni. Hiszen komolyzenét csak nyakkendőben, vasalt inggel, karó-mód kihúzott gerincoszloppal lehet csak hallgatni…

A taps után eszmélek, az utolsó akkord még sokáig ott remeg gyantaillatú nyáresti levegőben.

Bálint Eszter
Fotók: Vargosz