Gottfried Richárd, a Váci Börtön és Fegyintézet református lelkésze négy rabot hozott magával a falakon kívülre, hogy bizonyságot tegyenek a Csillagpont résztvevőinek. Csak azért nem tudtak többen jönni, mert csütörtök délután még sokan dolgoznak a rabok közül.

Ugyanakkor voltak olyanok a közönség soraiban, akik ugyan nem álltak ki a bizonyságtevők közé, de ők is börtönviseltek voltak. Csuka Tamásné Margit, Gottfried Richárd elődje kezdte el az úgynevezett régi csibészeket összegyűjteni, ők is itt voltak és jelenlétükkel bizonyították, van folytatás a börtön után is, és habár éppen ők azok, akik kevés bizalmat kapnak az új élet küszöbén, de mégis az Istenbe vetett bizalmuk átsegítheti őket a nehéz helyzeteken.

A váci börtönlelkész elmondta, hogy nagyon sokat jelent számára, amikor látja, egyik rab a másiknak tesz bizonyságot, azaz továbbmondja azt az evangéliumot, amit a prédikátor hirdet. Így történt ez akkor is, amikor egy kigyúrt rab erőteljes hangon figyelmeztette társát, aki alibiként a rózsafüzért vette elő, hogy kimentse magát az börtönben tartandó istentiszteletről: „Én a személyes Krisztusról beszélek!” – mondata nemcsak a hanghordozása miatt volt hatásos.

Boros Lajos, a váci börtön idén szabadult volt lakója megragadó, hiteles bizonyságtétellel állt elő. „A bűneim hoztak össze Istennel” – mondta meglepően Boros, aki elmondta, hogy a börtönévek nagy részét lelkileg szabadon élte meg, mert „Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság." (2Kor 3,17) Ugyanakkor elmondta, hogy habár ő kiszabadult, mégis visszajár vendégként biztatni börtönökbe, azzal a tudattal is, hogy neki nem mondhatják: „Te nekünk ne beszélj!” Beszélhet, mert átélte, és győztesen jött ki belőle.

A közönség lélegzetvisszafojtva hallgatta a szabadultak énekét is, majd amikor vastapssal köszönték meg a lelki élményt, a bizonyságtevők egy akarattal fölfelé mutattak: Egyedül Istené a dicsőség! Valóban!

Kép és szöveg: Rácz Ervin Lajos