Nem egy burok

A Csillagponton már hagyománnyá vált, hogy nagyszámban jönnek el külföldi fiatalok is, ez alól pedig az idei találkozó sem volt kivétel. A világ minden tájáról érkeztek a Magyarországi Református Egyház (MRE) partneregyházaiból, akik már az előző év végén megkapták a meghívókat erre a hétre. Amellett azonban, hogy külön programokkal készültek a számukra, a legtöbb dologban a magyar résztvevőkkel együtt voltak jelen. 

Új találkozások az egyházban

Reggel hét óra, a Cafe El Mondo épp nyitáshoz készülődik, egy-két ember már sorban is áll a reggeli kávéjáért. Az Egyetemista pont színpada előtt pedig már gyülekeznek a külföldi fiatalok. Angol szavak szállnak a teremben.

„Sziasztok, itt lesz az angol nyelvű áhítat?”

„Igen, itt lesz, mindjárt kezdődik.”

Nemcsak a külföldi, de nagyon sok magyar fiatal is részt vett a nemzetközi programokon. A szervezők célja is az volt, hogy akik más országokból érkeztek, ne egy burokban éljék meg a magyar református ifjúsági találkozót, hanem ez valóban egy találkozási pont lehessen a különböző kultúrákkal, születhessenek akár életre szóló barátságok is.

Ez a lehetőség azért is fontos, mert bár a testvéregyházak vezetői tartják a kapcsolatot, együttműködnek, az ifjúság számára ezek nem kézzelfogható dolgok. Ezen a fesztiválon viszont a fiatalok találkozhatnak egymással, építhetik a kapcsolataikat, tanulhatnak egymásról, magukról – magyarázza Erdélyi Diána, az MRE Zsinati Hivatalának külügyi referense.

Interkulturális programok

A lelki programokon a külföldiek ugyanúgy részt vettek, mint a magyar fiatalok. Az angol nyelvű áhítat után a magyar nyelvű főelőadást önkéntesek szinkrontolmácsolása tette érthetővé számukra. Ezen kívül beosztották őket vegyes kiscsoportokba, hogy ne legyenek elszigetelve és a magyarok is megismerhessék őket. Az Egyetemista ponton közvetlenül ebéd után minden nap a nemzetközi programsáv kapott helyet, amelynek az volt a célja, hogy minél jobban bemutassa az MRE-t az érdeklődő külföldieknek és magyaroknak. Az első előadást Aaron Stevens, a budapesti skót misszió lelkésze tartotta arról, hogy ő, aki már régóta Magyarországon él, hogyan látja az egyház működését külföldi szemmel. Második nap a számok kerültek a középpontba, Ódor Balázs külügyi irodavezető interaktív és befogadható módonbeszélt az egyház történetéről. A harmadik napon Osgyán Dániel mutatta be a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) külföldi bevetéseit. A végére tehát összeértek a belföldi és nemzetközi kapcsolatok az MRE külföldi missziója által.

A külföldi fiatalok is hoztak programokat a magyar résztvevőknek. Ilyen volt a giccsparty, melynek igazán nagy sikere lett. Mindenki hozhatott olyan sztereotípiákat, tárgyakat, amelyek a saját népéhez, kultúrájához tapadtak. A német kerti törpe, Kim Kovács Jean Günter például az esti Mary Popkids koncerten is részt vett. Másnap egy nemzetközi kvízt állítottak össze vegyes csapatok számára, ahol mindenkire szükség volt, hogy meg lehessen oldani a feladatokat. Harmadik nap pedig arról hallhattak a nemzetköziek, hogy Magyarország mit adott hozzá a tudományhoz az elmúlt idők során. 

A találkozón – leszámítva a határontúli magyarokat – negyvenhárom külföldi fiatal vett részt, Koreából érkeztek a legtöbben. „Gyertek a gangamstyle-ra! Csak nyolc perc, nagyon jó lesz!” – erre a hívásra nem lehet nemet mondani. Hat koreai fiatal adja elő először a népszerűvé vált szám, majd egy Istent dicsőítő zene koreográfiáját. Nagy sikert aratnak az Egyetemista ponton, rögtön utána a kisszínpadon is megismétlik műsorukat. Emellett teakóstolót is tartanak különböző koreai teafüvekkel. Idén tizenhat koreai vendég érkezett a Csillagpontra a Koreai Presbiteriánus Egyház szöuli Lord Church gyülekezetéből, de a budapesti koreai gyülekezet lelkésze is részt vett az ifjúsági fesztiválon.

A kávézóban, ebédnél vagy csak úgy menet közben összefutva is nagyon szívesen beszélgettek másokkal. Nagy barátságossággal és mosollyal álltak hozzá mindenkihez, aki megszólította őket. Több-kevesebb angoltudással jöttek ők is sok országból, nem várták, hogy tökéletesen és folyékonyan beszéljenek hozzájuk. Érdemes lenne ezt megtanulni tőlük.

Feke Eszter
Fotók: Szabó Lóránt, Bessenyei Bertalan, Vargosz

Hasonló anyagaink

A bizalom meggazdagítja a közösséget

A Károli Gáspár Református Egyetem támogatásának is köszönhető, hogy az idei Csillagpont megvalósulhatott. Balla Péter rektorral Hegedűs Márk, az E...

Legyenek sóvá a társadalomban

Az evangélium és a keresztyén értékek továbbadását várják a Csillagpont résztvevőitől azok az egyházi vezetők és politikusok, akiket arról kérdeztü...

Hozzászólások