A bizalom építőkövei

A visszaszámlálás elindult, már csak hat hét van hátra és kezdetét veszi a hetedik Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó. Július 21. és 25. között ismét fiatalok népesítik be a Tatai Olimpiai Központ területét, hogy részt vegyenek a találkozón, mely idén a bizalommal kapcsolatos kérdéseket járja körül. Ennek előkészületeiről és a várható programokról tartottak sajtótájékoztatót június 10-én, szerdán a Csillagpont szervezői, előadói és fellépői.

A sajtótájékoztatóra a belvárosban, az újonnan nyílt ADNA Caféban került sor. A Kálvin tér mögötti Török Pál utca 6. szám alatt úgy érzi az ember, mintha nem is Budapesten lenne: csöndes belső udvar, zöldellő fák és egy kedves színpad. Ebben a környezetben várták a résztvevőket a Csillagpont szervezői és önkéntesei, akik már délután négy órától azon sürgölődtek, hogy berendezzék a hangulatos udvart. Lassan felkerültek a molinók a fákra, kikerültek a plakátok az ajtókra és a pokrócok a fűre. Igazi nyáresti piknikek hangulatát idézte a helyszín, amit nem sokkal hat után birtokba is vettek a lelkes érdeklődők.

Este hétkor Kis Margit, a Csillagpont koordinátora köszöntötte az egybegyűlteket és ezzel megnyitotta a sajtótájékoztatót, majd hangsúlyozta, hogy ez a nyitó buli egy közel két éves előkészítő munka eredménye, amiből minden jelenlevő kivette a részét.

Bemutatkozott a találkozó főelőadója

Szontágh Szabolcs, az Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője, beszélt a Csillagpont fontosságáról és az idei központi témáról, a bizalomról. „Bízzatok! Én vagyok! Ne féljetek!” – idézte az ide találkozó alap igéjét a Máté evangéliuma 14,27-ből és hozzátette: „valójában nincs elméleti bizalom. Annyi igaz a bizalmunkból, amennyit meg tudunk élni.” E gondolatok mentén alakul idén a Csillagpont, hogy minél több fiatal találkozhasson a bizalom különböző fajtáival és építhesse az Istenbe vetett bizalmát, ezzel erősítve hitét. „A legfontosabb cél, hogy a résztvevők úgy térjenek majd haza a találkozóról, hogy a szép emlékeken túl változzon valami az életükben is” – zárta Szabolcs a gondolatait.

A közönség végre megismerkedhetett Sóskúti Zoltán rákoskeresztúri lelkipásztorral, aki a találkozó főelőadójaként terelgeti majd a hallgatóságot a bizalom útján. Zoltán úgy érzi, számára a legnagyobb bizalom, hogy felkérték az előadói feladatra és fontosnak tartotta, hogy saját életéből hozott példákkal mutassa be a bizalom természetét. Elmondta, hogy voltak olyan alkalmak, amikor megrendült a bizalma Istenben, például, mikor nem vették föl a tanárképző főiskolára, pedig mindent megtett érte. Sokszor élt át olyan pillanatokat, amikor hasonló pofon érte, de megtanult feltétel nélkül megbízni Istenben. Végül mosolyogva tette hozzá: „Istenben akkor is bíznunk kell, ha nem értjük őt. Előbb-utóbb kiderül majd, hogy igaza volt.”

Közös pontok – közös pillanatok

Kiss Margit arról informált mindenkit, hogy az idei Csillagpont struktúrája kicsit megváltozott a korábbi alkalmakhoz képest, hiszen a találkozó programjait különböző érdeklődési területek köré alakították ki. Így jött létre a Klasszikus Pont, az Öko Pont, a Középiskolás Pont, az Egyetemista Pont, az Érzékenyítő Pont és a Párkapcsolati Pont, melyeken mindenki talál majd olyan programot, amin élvezettel vehet részt.

A főkoordinátor két programot említett példaként, amivel felcsigázta a hallgatóságot: „Az Egyetemista ponton Pecsuk Ottó, a Magyar Bibliatársulat elnökének vezetésével lesz egy kerekasztal-beszélgetés, amely arról szól majd, mit mond a Biblia és a Tóra a szent háborúról. A középiskolás ponton pedig fellép például a Gymnastics nevű freestyle formáció, melynek tagjai akrobatikus bemutatójukat követően bizonyságot tesznek Jézus Krisztusról.”

A szervezőknek nagyon fontos, hogy tényleg igazi közösség jöhessen létre a Csillagpontra látogatók között és mindenki új barátokkal gazdagodva induljon majd haza. A kulturális, lelki és szellemi feltöltődésen túl megmarad a fiatalos fesztiválhangulat is, ami megalapozza a jókedvet.

Álomból valóság

Idén is koncertek teszik színessé a Csillagpont estéit, hiszen a nagyszínpadon fellép majd a United, a Mary PopKids, a keresztkérdés és a Magashegyi Underground is. A keresztkérdés frontembere, Kübler Dani arról beszélt: számára és zenekara számára maga a megelőlegezett bizalom, hogy a nagyszínpadra hívták őket játszani. „Négy éve, 2011-ben már felléptünk a tatai Csillagponton. Az egyik zenei sátorban játszottunk és álmodozva néztük a nagyszínpadot. Úgy tűnik, ez az álom valóra válik idén.”

Dani azt is kiemelte – ahogy arról korábban egy nekünk adott interjúban is beszélt már – , hogy közvetetten tartja magát keresztény zenekarnak a keresztkérdés, de céljuk az, hogy minél több emberhez eljussanak az üzeneteik, erre pedig különleges lehetőség a Csillagpont. Számára is nagyon fontos fogalom a bizalom, különösen az Istenbe vetett bizalom. „Sokszor előfordul, hogy a körülmények nem adnak okot bizakodni, de Isten akkor is tudja, mit csinál” – hangsúlyozta.

Zene, ízek, fények

A szervezők és nyilatkozók mind egyetértettek abban, hogy bizalom lengte körül azt a szervezéssel teli, szűk két évet, ami mögöttük áll. Fontos volt, hogy bízzanak egymásban; abban, hogy mindig lesz valahogy, de legfőképpen mégis Istenben. Ennek a bizalomnak az eredménye, hogy létre jöhet júliusban a Csillagpont.

A szervezők és az önkéntesek nem elsősorban kikapcsolódni mennek majd a találkozóra, hanem biztosítani, hogy minden program akadálytalanul valósuljon meg. Ezért a sajtótájékoztató után kerítettek alkalmat egy kis szórakozásra és egy könnyed csillagpontos nyitó bulival köszöntötték a nyarat, tudva, hogy csütörtökön visszatérnek a kemény munkához.

A zenét Szoboszlai Roland szolgáltatta, aki kiváló tehetséggel választott számokat egy langyos nyári esti kikapcsolódáshoz. A résztvevők táncoltak, limonádét kortyolgattak és elsőként kóstolhatták meg az ADNA Kávézó finom szendvicseit, sötétedés után pedig mindenkit elvarázsolt a színes vízben úszó gyertyák látványa. Az este hamisítatlan „csillagpontos hangulatban” telt és hiába szólt a halk zene egy belvárosi ház belső udvarán, az ember könnyen úgy érezte, mintha már Tatán lenne.

Farkas Zsuzsanna, képek: Dimény András

Hasonló anyagaink

Terepszemle Tatán

Alig három hónap van hátra július 21-ig, amikor a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó ismét megnyitja kapuit. A programok készülnek, a szerve...

Nyitott ajtó

Három héttel néztem el a szakdolgozatom leadási határidejét. Igazából nem nagyon izgattam magam miatta, vagy épp túlságosan is: halogattam az egész...

Hozzászólások