A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) 2009-es kezdeményezése mára hagyománnyá vált. A Szeretethíd minden évben, egy májusi hétvégén várja a segíteni vágyókat és teszi egyre népszerűbbé az önkéntes munkát. A rendezvény célja, hogy minél többen megtapasztalják, mennyire jó segíteni és közösen munkálkodni gyülekezetek, intézmények vagy települések kisebb-nagyobb dolgaiban.

Így történt ez a Csillagponton is, ahol a Mini Szeretethíd elnevezésű programon a résztvevők Tata város önkormányzatának segítettek. A fiatalok különböző feladatok közül választhattak, melyek eredményeképpen például az Olimpiai Edzőtábor melletti angolpark az eldobált szeméttől megtisztítva várja a megpihenni vágyóknak.

Az önkéntesek másik része a település idősek otthonába látogatott el, hogy az ott élőkkel beszélgessenek. Az MRSZ-től Győri Judit kísérte el őket, aki – elmondása szerint – meglepődött, mennyire nyitottan fordultak a főleg középiskolásokból álló résztvevők az idősekhez.

A kis csapat három tagjával beszélgettünk a csütörtök délutánról, indíttatásukról és ezzel kapcsolatos gondolataikról. Gulyás Eszter (15), Vellai Csinszka (15) és Vellai Abigél (11) a Csillagponton hallottak először a Szeretethídról, de egyből úgy érezték, hogy szeretnének részt venni a programon. Élményeikről örömmel meséltek.

Miért jelentkeztetek önkéntesnek a Mini Szeretethídra?

Eszter: Még nem volt alkalmam részt venni ilyen eseményen, és nagyon szerettem volna kipróbálni.

Abigél: Szerettem volna a többiekkel menni és kíváncsi is voltam.

Csinszka: Segíteni mindig jó érzés és örültünk, hogy erre itt is van lehetőség.

Az idősek otthonába látogattatok el. Miért emellett döntöttetek?

Csinszka: Érdekelt, milyen az élet egy ilyen otthonban, milyen érzés az ott lakókkal beszélgetni, együtt lenni. Szerettem volna megnézni, hogy telik egy napjuk és hogy érzik magukat.

Eszter: Ott emberek között lehettünk. Kíváncsi voltam rá, hogy milyen elmenni az idősekhez és arra is, hogy milyen velük lenni.

Hogy telt az önkéntességre szánt délutánotok?

Eszter: A Szeretetszolgálattól kaptunk zöld, Szeretethidas pólókat és abban mentünk az otthonba. Az idősek nagyon vártak minket, mikor odaértünk, már kint ültek a padon. Aztán különböző játékokat játszottunk velük, például, amikor úgy kell két pont között egy pohár vizet vinni, hogy az ne boruljon ki. Minden időssel egy önkéntes volt párban, nagyon élvezték. Közben voltak olyanok, akik ezalatt felmentek a szobákba felolvasni azokkal, akik az emeleten laknak.

Abigél: Volt egy bácsi, aki nagyon sokat beszélt, aranyos volt.

Csinszka: Beszélgettünk velük és lerajzoltuk nekik az aszfaltra a Szeretethíd szimbólumot, meg egy szivárványt, sok szívecskével. Szép színes lett. Annyira vártak minket, hogy előre kivágtak színes papírból virágokat, csillagokat meg mindenfélét, aztán azokra írtunk nekik kedves üzeneteket - például olyat, hogy „Mosolyogj sokat” – és ők is írtak nekünk. Felolvastuk egymásnak, aztán a ezeket felfűztük damilra és elhoztuk, most is kint van az MRSZ sátrában.

Milyen volt számotokra egy délutánt idősekkel tölteni?

Csinszka: Nagyon jó érzés volt, hogy nemcsak a saját korosztályunkkal voltunk, hanem nálunk sokkal idősebbekkel is. Én úgy érzem, sok türelem kell hozzájuk, de jó volt látni, hol élnek és még jobb volt beszélgetni velük, megismerni őket.

Eszter: Nagyszerű volt látni, hogy mennyire vártak minket és mennyire örültek, amikor megérkeztünk. Mielőtt eljöttünk, még játszottunk egy olyan játékot, hogy megfogtuk egymás kezét és mindenki küldhetett szeretetet valakinek. Aki szeretet küldött, megmondta annak a nevét, akinek szánta és megszorítottuk egymás kezét, hogy a szeretet elérjen a címzettig. A végén mondta az egyik srác, hogy ő nem tud egyvalakit kiemelni, ő mindenkinek küldi a szeretet. Ezt jó érzés volt átélni.

Abigél: Jó volt megismerni az öregeket, én szeretem nézni őket, mert nagyon kedvesek.

Ha egyetlen szóval kellene leírnotok a csütörtök délutánt, melyik lenne az?

Csinszka: Tökéletes.

Abigél: Boldogság.

Eszter: Szeretetteljes.

A lányok lelkesedése és őszintesége igazán megható volt. Mindig különleges helyzet, amikor különböző generációk találkoznak és nagyszerű dolog, hogy a fiatalok ilyen nyitott szívvel fordultak az idősek felé. Az utolsó kérdésre pedig, miszerint szeretnének-e a későbbiekben is részt venni a Szeretethíd programjain, egybehangzó, lelkes igennel válaszoltak.

Farkas Zsuzsanna
Fotó: Győri Judit, Dimény András