Megtört bizalom

Hogyan állítható helyre az a bizalmi kapcsolat, ami valami miatt megszakadt? Ez volt a fő témája Dányi Zoltán lelkipásztor, pár-családterapeuta, lelkigondozó előadásának a Csillagpont Párkapcsolati pontján, szerdán. Dányi Zoltán és csapata a találkozó ideje alatt végig rendelkezésre állt, hogy meghallgassa a hozzájuk fordulókat.

El kell fogadnunk, hogy már kora gyermekkorban történnek bizalomvesztések, kinek több, kinek kevesebb, melyek mély nyomot hagynak bennünk és a későbbiekben is hatással vannak ránk. Viszont vigaszt jelenthet, hogy a szülői szeretetet megelőzte az Istentől érkező szeretet, létünk legmélyebb gyökértapasztalata: „Szóla pedig az Úr nékem mondván: Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé.” (Jeremiás 1, 4-5) Megalkotott, igazán ismer és céllal teremtett. Ez mindannyiunk első szeretettapasztalata, erre érdemes emlékeznünk érzéseinkben. Megtalálva ezt az emléket, valódi erőforrásként fog ez Ránk hatni és pozitív irányba indíthatja fejlődésünket – hangsúlyozta Dányi Zoltán.

Csalódástól a megbocsátásig

Kifejtette: mikor megtörik a bizalmunk abban a személyben, akivel szeretet viszonyban vagyunk – legyen az Isten, szülő, barát, házastárs vagy munkatárs –, akkor csalódunk, a csalódás pedig sebződést okoz. Ahhoz, hogy talpra tudjunk állni, lélektanilag egy úton kell végigmennünk, melynek szakaszai vannak. A különböző állomásokon különböző érzésekkel, gondolatokkal kell megküzdenünk. Hogy mennyi időt töltünk egy-egy szakaszban, az függ a csalódás okozta fájdalom mértékétől, személyiségünktől, a csalódást okozó személy viselkedésétől, valamint környezetünktől, hitünktől. „Ebben is eltérőek vagyunk, és ez nem baj” – mondta a Csillagpont Meghallgat-lak sátrának vezetője. „Ha volt elég bizalmi tapasztalatunk és van több mély bizalmi kapcsolatunk, akkor könnyebb felépülnünk, ha nem, akkor keresnünk kell egy biztos pontot, amibe, akibe kapaszkodhatunk, ahol, akivel biztonságban érezzük magunkat. A biztonságérzés és a bizalom kialakulása összefügg. Olykor évekig szüksége lehet egy embernek a »kapaszkodóra«, hogy bizalma megerősödjön. Kapcsolati sérülés, csak kapcsolatban gyógyulhat" – derült ki az előadásból

A megbocsátás szintén hozzátartozik a bizalom felépüléshez, bár megbocsátanunk nem mindig könnyű. Segítheti a folyamatot, ha a bántó fél a szembesítés után belátó, megbánó és igyekszik jóvátenni vétkét. Ha ez megtörténik, akkor a megbántott fél is fokozatosan megenyhül, és újra kialakulhat a bizalom. Ez a fajta belátás, bocsánatkérés, jóvátétel azonban nem mindig történik meg, így megnehezül a megbocsátás folyamata – emelte ki Dányi Zoltán, majd hozzátette: a megbocsátás útján szükséges megélnünk a jogos harag érzését, ami az igazságtalanságra adott érzelmi reakciónk. A haragunk elfojtása torzítja személyiségünk, és megbocsátásunk sem lesz az igazi. A másik véglet sem szerencsés, amikor egy idő után csak a haragunk kezd el rajtunk uralkodni, ami előbb-utóbb bosszúhoz, keserűséghez, rosszabb esetben öngyilkossághoz vezethet. A megbocsátás folyamatában fontos szerepe van a döntésnek, hogy lemondok a bosszúállásról, átadhatom Isten kezébe az igazságszolgáltatást. Mivel ez a döntés pusztán racionális alapokon nyugszik, érzelmi megkönnyebbülést nem hoz azonnal, csak egy bizonyos idő elteltével.

„Töredezett az emberképünk, Istenképünk! A bűnbeesés egyik realitása, hogy a szeretetkapcsolataink nem működnek tökéletesen. Ezért jó, ha merjük önmagunkat és embertársunkat is esendő emberi voltunkkal számolva szemlélni, bízva Isten megújító munkájában, aki képes gyógyítani szeretetetkapcsolatainkat ” – fogalmazott a lelkipásztor. Kiemelte, a megbántás okozta sérülések ugyan megmaradnak, mint Jézus tenyerén a sebek, mert az emlékezetünkből nem tudjuk kitörölni a történteket. A csalódás emlékei még védhetnek is bennünket más hasonló szituációkban. A feldolgozás során viszont fontos, hogy eljussunk arra a szintre, hogy merünk emlékezni, de emlékünk már nem vált ki belőlünk nagyon erős haragot, dühöt, bosszúvágyat. Feldolgozás eredményét jelzi az is, ha nem jutottunk a szkepszis és a keserűség állapotába.

Lelkigondozói jelenlét a Csillagponton

Dányi Zoltán kiemelte, hogy sokan megkeresték a témába vágó kérdéseikkel. A Csillagponton résztvevő fiatalokat tizenkét lelkigondozó munkatársával együtt fogadják a Meghallgat-lak sátorban állomásozó, illetve a tábor területén sétáló – titoktartást fogadott – lelkigondozók. A lelkigondozói szolgálat 2003 óta van jelen a református ifjúsági találkozón, Zoltán 2005 óta vezeti. Az igény folyamatosan növekszik erre a szolgálatra. Az okok között említette Dányi Zoltán azt, hogy egyre nehezebb családi viszonyokból, egyre nehezebb problémákkal terhelten érkeznek a fiatalok, másrészt a többéves hiteles lelkigondozói jelenlét hatására egyre inkább mernek megnyílni, megoldást keresni problémáikra. A fiatalok az életkori sajátosságaikból fakadó kérdéseik mellett baráti, családi, párválasztási, párkapcsolati, pályaválasztási krízisükkel, magány, kirekesztettség, bántalmazás problémájával, válás családi terhével, hitbeli elakadással, szexuális témájú önismereti kérdésekkel is megkeresik a lelkigondozókat. Van, akinek elég egy beszélgetés, van, aki a Csillagpont ideje alatt minden nap bejelentkezik és van, akinek javasolják, hogy keressen fel egy lelkigondozót, pszichológust vagy terapeutát, mert a problémáinak megoldására nem elég az a két-három almalom, amit a református ifjúsági találkozó kínál.

A mostani találkozón egyébként tágította a szolgálati területét a lelkigondozói munkacsoport, az aktív lelkigondozás és a preventív párkapcsolati pontos programok mellett a lelkigondozók csapata a kiscsoportvezetők képzésében is helyet kapott. A kiscsoportos foglalkozásokon is részt vesznek, szükség szerint segítik a beszélgetést. Továbbá a csoportvezetőket összefogó csillagszórók munkáját egészítik ki a lelkigondozói szemszöggel, emellett jelen vannak a Láthatatlan színháznál is, itt a fiatalok a megélt élményeiket beszélhetik meg velük. Dányi Zoltán kiemelte, örömét fejezte ki, hogy csapata kovászként tud jelen lenni a Csillagpont lelki életében.

Buzás Borbála

Fotó: Vargosz

Hasonló anyagaink

Folytatódott a Randi kurzus

Kiss Ábel Lukács és felesége, Hanna ma a párválasztásról, illetve az ideális párkapcsolatról adtak elő a Párkapcsolati pontban.

Hozzászólások