Bizalommal a bizalmatlan világban

A találkozó résztvevőit egy történettel köszöntötte Fekete Károly tiszántúli püspök. Szőlőország királya eltörölte az adót, de arra kérte népét, hogy egy-egy kancsónyit adjanak neki a termés legjavából. A szüret végén a király kért egy kupányit az összegyűjtött nedűből, de meglepetésére nem ízletes bor, hanem víz volt a poharában. Kiderült: országa legjobb borászai úgy gondolták, senkinek nem tűnik fel, ha ők vizet öntenek az ország hordójába. A bizalomra tehát bizalomtörés volt a válasz – összegezte Fekete Károly, és hozzátette: hiszi, hogy a Csillagpont résztvevői bizalmat építenek majd a bizalmatlanná vált világban, „mert bizalommal válaszolnak a minket bizalommal elhívó Istennek”.

Inkább a medve!

– Békesség Istentől, felénk így mondják – kezdte köszöntését Mikló Boldizsár jákóhodosi lelkipásztor, aki elismeréssel adózott az egész napi rekkenő forróságot hősiesen viselő hallgatóságának, és egy erdélyi kollégáját idézte, aki a tatai hőségről panaszkodva sommásan annyit mondott: „Hát, inkább a medve.” A Csillagpontra több mint kétszázan jöttek Erdély forró és hűvösebb részeiből, mert fontosnak tartják, hogy együtt keressék a bizalmat a Kárpát-medence minden részéből érkezett résztvevőkkel.

Tündérmese?

Vallásórás történetnek vagy akár tündérmesének is tűnhet, amit a Dán 3,12–18-ban olvasunk Sadrakról, Mésakról és Abéd-Negóról – olyannak, mint a mesebeli János históriája, aki egy háromszáz méteres szakadék felett kapaszkodott egy fa gyökerébe. Segélykiáltására maga Isten válaszolt, és azt kérte tőle, hogy benne bízva eressze el a gyökeret. „Nincs itt valaki más?” – szakadt ki a kérdés a férfiból. Nehezen beszélünk azokról a csalódásokról, sebekről, amelyek meggátolnak bennünket abban, hogy bízni merjünk. Bátorság kell ahhoz, hogy feltegyük a kérdést: hogyan tudnánk mégis bízni a csalódások ellenére?

Istenben vagy magunkban csalódunk?

Pécsi Rita csillagpontos előadásában azt mondta, a bizalom olyan, mint a halálugrás. Dániel barátai is a biztos halálba ugrottak akkor, amikor ellentmondtak Nebukadneccar király parancsának, hogy leborulva imádják az általa készíttetett bálványszobrot. Azonban az ő történetük nem ebben a döntésben kezdődik, és nem is ott, amikor kiválasztották őket Izráel fogságba vitt népéből, hogy az uralkodónak szolgáljanak – emelte ki az igehirdető. – Az ő történetük ott kezdődik, amikor a szemük láttára rombolták le a szent várost, és pogányok taposták a lerombolt szentélyt. A csalódást, amelyet éreztek, Jeremiás próféta írta meg – vajon miben csalódott Isten kiválasztott népe? Az Úr szeretetében vagy hatalmában? Vagy saját elvárásaikban és megszokásaikban?

Bálványkép és valóság

Mikló Boldizsár a találkozó nyitóáhítatára utalva elmondta: bizalom nélkül csak a megszokott van, az automata Istenről alkotott képünk, amely könnyen összetörik. Két tragédia érheti az embert az életben, írja Oscar Wilde: ha az ember semmit nem kap meg, amit szeretne, illetve az, ha mindent megkap. Ez a három fiatal mindent elveszített, ahogy az emmausi tanítványok is csalódtak elvárásaikban – a legnagyobb csalódás mégis Jézus kereszthalála volt a híveknek. Semmi sem úgy történt, mint ahogy azt ők szerették volna.

Kiszolgáltatni magunkat

Azonban a másik út sem könnyebb. – Én mindent megkaptam gyermekkoromban – vallotta meg az előadó, aki hozzátette: tizenkét-tizenhárom éves korában azonban nagyot csalódott mindabban, ami felnevelte. – Sok időbe telt, mire megértettem, hogy a magam alkotta képben csalódtam. Könnyebb egy ember alkotta képhez ragaszkodni – Sadrak, Mésak és Abéd-Negó mégis Istent választotta, mert ismerték ígéreteit. Nekünk milyen a kapcsolatunk az élő Istennel? – tette fel a kérdést a lelkipásztor, és elmondta: a bizalom az, amikor kiszolgáltatjuk magunkat Isten ígéreteinek, amelyeket a Királyok könyve tanúsága szerint ő következetesen beteljesít.

A negyedik alak

Ez a bizalom azonban nem ment meg minket a tűztől – figyelmeztetett Mikló Boldizsár, és hozzátette: a tűzben a három férfi mellett ott állt egy negyedik alak is. A történetről azt mondhatnánk, amit egy híres skót prédikátor fia: „Édesapám, ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.” Az édesapa így válaszolt: „Ez azért igaz, fiam, mert annyira szép.”

Az áhítaton elhangzott: a Csillagpont szervezői is tűzben jártak a találkozó előkészítésének elmúlt két évében, tűzben égve azért, hogy minden anyagi, szervezési, lelki kétségben állva se veszítsék el a hitüket. – Minden aggódó kérdésemre annyit feleltek: bízzatok – emlékezett Boldizsár, aki hozzátette: valós tűzben, fegyverek tüzében élnek most a kárpátaljai magyarok, akik közül több mint ötvenen vannak itt a találkozón, hogy együtt énekeljenek Isten hűségéről, miközben odahaza édesapák és fitestvérek várják rettegve a behívót egy értelmetlen háborúba.

Az igehirdető elmondta: akkor vagyunk képesek a bizalom halálugrására, ha Isten ismeretében élünk. Akkor tudjuk – mint egy híres francia festő képén a vak koldus – elengedni minden földi kapaszkodónkat, hogy odasiessünk Jézushoz, aki meggyógyítja sebeinket, és rámutat a negyedik személyre, aki mellettünk áll akkor is, amikor minden lángba borul körülöttünk. Azért imádkozunk, hogy minél többek szeme megnyíljon erre.

Bagdán Zsuzsanna
Fotók: Dimény András

Nézzétek vissza az áhítatot: