A mi kultúránkban igényeljük a szerelmet. Van számos hely a földön (például India), ahol ez nem feltétlenül van így, Magyarországon azonban vágyjuk az Igazit. Nagy „i”-vel, gondolatolvasó képességgel és a bennünket folyamatosan boldoggá tevő akarattal. Elvárásaink vannak, mindez ugyanakkor Feri atya elmondása alapján egy érdekes fiziológiai és lélektani kettősségre épül, vagyis kellő tudatossággal a túlzott elvárások okozta csalódottság negatív következményei kiküszöbölhetőek.

Amikor az ember (a példa kedvéért Gedeon és Brünhilda) szerelmes, bizonyos hormonjai a szokásos mennyiség akár százszorosában is termelődhetnek. Ezt hívjuk lila, vagy rózsaszín ködnek. Lebegünk, boldogok vagyunk, a szerelmünk a mindenünk. Ez az élettani változás, ami a szerelemmel jár. Ezt kíséri egy lélektani folyamat is: az énhatáraink képlékennyé válnak, feloldódunk a másikban, akkor vagyunk boldogok, ha Ő is ott van. Az „én” és „te” átalakul „mi”-vé – meséli Feri atya.

E különös élettani időszak szavatossága azonban mindössze két vagy két és fél év. Ezt követően a hormonháztartásunk visszaáll az eredeti szintre és a lélektani folyamatok is visszaalakulnak az „én” és „te” korszakba. Meglátjuk a másikban a hibákat, hirtelen idegesíteni kezd bennünket egy-két apróság, már úgy érezzük, hogy nem képes kitalálni a gondolatainkat, ez pedig akár szakításhoz is vezethet. Hiszen azt hisszük, nem is ő az Igazi, akit mi keresünk.

Az egészben az a vicces, hogy mindennek okát a csecsemőkorban kell keresnünk. Amikor ugyanis az énhatáraink képlékennyé válnak, a szerelem révén a szeretet alaptapasztalata is elevenné válik. Az az alaptapasztalat, hogy nekünk semmi más dolgunk nincs, mint sírni, a világ pedig majd hozzánk alakul, mi pedig ismét boldogok és kiegyensúlyozottak lehetünk. Vagyis az anyai szeretetélmény – van valaki, aki szavak nélkül is ért bennünket – hatással van felnőttkori szerelemképünkre is: olyat keresünk, aki kimondott szavak nélkül is tudja, hogy nekünk mire van szükségünk. A szerelem kezdetén ez működik is, hiszen egymásra vagyunk hangolódva, „mi” vagyunk. Két év elteltével azonban ez már nem ilyen egyszerű.

Ahogy Feri atya mondja, a szerelem első szakasza az idealizálás. Színezünk, légvárat építünk, felmagasztalunk. Amikor ez elmúlik, kicsit átesünk a ló másik oldalára, és jön a démonizáció. Ekkor ugyanis csak negatív képekből építünk föl társunkról egy víziót, azzal párhuzamosan, hogy az idealizációt magunkon végezzük. Én tökéletes vagyok, Ő pedig nem igaz, hogy nem képes megváltozni. A kapcsolatok többsége itt ér véget. Válások, szakítások, részben értelmetlenül. Feri atya hozzáteszi, hogy természetesen, ha egy kapcsolat rossz, akkor nem szabad benne maradni, de a legtöbb megmenthető lenne, ha eljutnánk a harmadik lépésig: a realizációig.

Elfogadom olyannak, amilyen. Néha ilyen, néha olyan. Néha kedves, néha pokróc. Néha figyel, néha azonban nem. De az enyém, a társam, aki mellett döntést hoztam. És aki mellettem, saját tökéletlenségem ellenére döntést hozott. Reálisan látom magamat, reálisan látom őt, és reálisan látom magunkat is. Persze ehhez kell az is, hogy mindezt Ő is megtegye, de így már közel sem tűnik lehetetlen küldetésnek akár húsz évet is leélni valaki mellett. Hiszen már nem az a cél, hogy folyamatosan engem tegyenek boldoggá, hanem sokkal inkább az, mi legyünk boldogok. Fontosabbá válik a másik.

Persze ha szeretnénk atombiztosra menni, Feri atya előadása végén még ad három tippet, amivel a hosszú távú kapcsolatok terén is maximalizálhatjuk esélyeinket.

Tekintsünk párunkra úgy, mint a barátunkra (hiszen egy baráttal akkor is fenntartható a kapcsolat, ha konfliktushelyzet alakul ki).
 Adjunk gyakran pozitív és konstruktív visszajelzéseket (örüljünk együtt a másikkal, dicsérjük és biztassuk).
Végül pedig tanuljuk meg, hogy ez utóbbit hogyan kell (megengedem magamnak, hogy boldog legyek, kifejezem pozitív érzéseimet és pozitív érzésre pozitív érzelmi választ adok), hiszen az emberek kilencven százaléka nem képes erre hosszú távon.

Feri atya előadása végén 600 ember tapsolt állva, hiszen a színészi teljesítmény mellett olyan gondolatokat is magukkal visznek, amelyek 5-10 év múlva lehet, hogy a házasságukat fogják megmenteni.

Szűcs Peti
Fotók: Bessenyey Bertalan, Asszonyi Eszter