A 2015-ös Csillagpont központi gondolata a bizalom, amely nemcsak kapcsolatainknak, hanem hétköznapi életünknek is alapköve: fontos, hogy kiben vagy éppen miben bízunk, miért nehéz bíznunk (csalódások, kockázat), hogyan lehet mégis bíznunk (döntés, tapasztalat). A délelőtti főelőadásokon elhangzottakat felkészült csoportvezetők segítségével, kiscsoportos beszélgetéseken lehet megvitatni, és az esti áhítatok is a délelőtti témákra reflektálnak. Az alábbiakban ezekről az eseményekről számolunk be tudósításokban, (mozgó)képben és rádióriportokban.

„Ne felejtsd el, a tettek is képesek beszélni. Olyan korban élünk, amikor több tettre van szükség” – mondta a tanítványságról és a küldetésről Hajdú Szabolcs Koppány a Csillagpont záró istentiszteletén.

Tovább →

Három a litván igazság

Az idei találkozón sok új Csillagpontozót üdvözölhettünk, de voltak valódi veteránok is, akik számára nem volt ismeretlen a református ifjúsági találkozó összetéveszthetetlen hangulata. A magyar ismétlőkhöz csatlakozott a nemzetközi résztvevők egyike: a Litvániából érkezett Inga Krisiukenaite-vel beszélgettünk, akinek ez a harmadik Csillagpontja.

Tovább →

Isten mosolya

Láttam már ezt a táncot nagyszínpadon. Gondoltam, mennyire csodálatos közeg a tánc, amelyben még az is szép lehet, amit csúnyának szoktam látni. Milyen kevés mozdulat kell hozzá, és milyen nagy méltóság. Meleg volt, rohantam, de értékeltem gondozó és gondozott produkcióját, noha nem vágott mellbe.

Tovább →

Kontakttánc

Felülről biztosít engem

Hogyan lesz kínzó igyekezetünkből, magunkért váltságot adni kívánó törekvéseinkből bizalommal és örömmel adott hálaáldozat? Erről beszélt Molnár Sándor külső-kelenföldi lelkipásztor a Csillagpont harmadik estéjén. 

Tovább →

Nem egy szükséges plusz

Miért bízunk? Megismerjük-e Istent személyesen? Sajátunkká válik-e az, amit megtapasztalunk belőle, megtanulunk róla? Isten mindig végtelenül szeret minket, bármit is teszünk, bármilyen lelkiállapotban vagyunk, ha hitehagyottnak is érezzük magunkat. Mi bízunk-e benne, hogy bármit tesz velünk, bármi történik az életünkben, Ő ugyanúgy szeret, mellettünk van? – ezek voltak a 2015-ös Csillagpont utolsó főelőadásának főbb gondolatai.

Tovább →

Morning prayer - Angol reggeli áhitat

Tovább →

Bízni a forró helyzetekben is

A bizalom halálugrásáról beszélt Mikló István Boldizsár a Csillagpont legforróbb napjának esti áhítatán, amelyen elhangzott: a bizalom nem ment meg minket a tűztől, de angyalt rendel mellénk a nehézségek idején.

Tovább →

Esti áhítat II.

Tovább →

Áldott pillanat

A Csillagpont több mint két és félezer résztvevőjének nyüzsgésében sétálva nem meglepetés, ha angol, francia, német vagy éppen koreai szót hall az ember, hiszen nemzetközi résztvevők is csatlakoztak a táborozókhoz. Kerestünk egy csendes padot, hogy pár szót váltsunk Duncan Maclean-nel, aki az Amerikai Egyesült Államokból érkezett Tatára.

Tovább →

Délelőtti főelőadás II.

Tovább →

A stoptábla célja

„A csalódásaink olyanok, mint a stoptábla: megállítanak minket az útkereszteződésekben. Fájnak, megsebeznek, elbizonytalanítanak, mégis a barátainkká szelídülhetnek: hasznossá válnak számunkra” – mondta Sóskuti Zoltán a Csillagpont második főelőadásán. 

Tovább →

Megtört bizalom

Hogyan állítható helyre az a bizalmi kapcsolat, ami valami miatt megszakadt? Ez volt a fő témája Dányi Zoltán lelkipásztor, pár-családterapeuta, lelkigondozó előadásának a Csillagpont Párkapcsolati pontján, szerdán. Dányi Zoltán és csapata a találkozó ideje alatt végig rendelkezésre állt, hogy meghallgassa a hozzájuk fordulókat.

Tovább →

Esti áhítat I.

Tovább →

Zákeus evolúciója

A bizalmatlanság receptjével kezdte Zákeus történetéről szóló igehirdetését Szikszai Szabolcs a Csillagpont második estéjén: „Akinek fontos vagy, az keres téged. Aki látni akar, talál rád időt. Akinek kellesz, megtalál. A többi csak kifogás.” Ez a szöveg közkedvelt Facebookos életbölcsesség, amely sok lájkot kapott sokak üzenőfalán, amelyek látszólag összekötnek, gyakorlatilag elrejtenek egymás elől embereket. Elrejtenek, mert azt tanultuk, azt tanították és tanítják nekünk, hogy ne bízzunk senkiben.

Tovább →

Imádság hőség idején

Az autóban idefelé elromlott a légkondi. De nemcsak ott, az egész világban. Ezt érezzük most kétezer-ötszázan Tatán, szédelegve a tűző napsütésben. Holnap lesz a legmelegebb, még melegebb, mint ma, pedig már ma is sokkal melegebb van, mint tegnap volt. 

Tovább →

Vágyom arra, hogy bízzam Benned

„Mit szólnál hozzá, ha a kezedbe adnák egy szuperkocsi vagy egy szuperlakás kulcsát? Isten ránk bízta ezt a világot, egy nagyszerű világot” – mondta Sóskuti Zoltán, az idei Csillagpont főelőadója. Bár folyamatosan az a hatás ér minket, hogy csak magunkban bízzunk, mégis ez a legjobb nekünk? Erről szólt első előadása. 

Tovább →

Délelőtti főelőadás I.

Tovább →

„Ez jó, ez tetszik"

Mi a bizalom? Miért olyan nehéz? Miben vagy kiben bízhatok? – ezekre a kérdésekre keresi a választ a következő napokban Sóskuti Zoltán budapest-rákoskeresztúri lelkész, a találkozó főelőadója, akivel az Európa Rádió munkatársa, Kojsza Péter beszélgetett.

 

Kiscsoportok

Tovább →

A prérifarkas esete a szakadékkal

„Péter örökre elraktározta az élményt. Ugyanakkor biztos, hogy nem a »belevaló gyerek vagyok, jártam a vízen« fiókba tette, hanem a »Jézus megmentett engem fiókba«” – hallhatták Hajdú Szabolcs Koppány gondolatait a Csillagpont keddi nyitó istentiszteletén Máté evangéliuma 14. fejezetének 22-33. versei alapján. 

Tovább →

Nyitó Istentisztelet

Tovább →

3…2…1… CSILLAGPONT!

Ma délelőtt 11 órakor megnyitotta kapuit a Csillagpont Református Ifjúsági találkozó, mely már hetedik alkalommal várja a fiatalokat. Az ország minden tájáról és a határon túlról is szép számmal érkeznek fiatalok Tatára, ahol az Olimpiai Edzőtábor ad otthont a találkozónak.

Tovább →

Hasonló anyagaink

Hozzászólások